XXV.Nemzetközi Kadarka Borverseny

Koch Kadarkák
Koch Kadarkák

Nemzetközi Kadarka Borverseny - aranyérmes kadarkák

Idén március 13-án rendezték meg Kiskőrösön a XXV.Jubileumi Nemzetközi Kadarka Borversenyt az István Borházban. A megmérettetésre 110 kadarka borminta érkezett Magyarországról, valamint a környező országokból.

A kadarkák borversenyének társadalmi fővédnöke Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Kögyűlés elnöke volt.

A nemzetközi borverseny legeredményesebb borászata a Koch Borászat lett, ezzel elnyerte a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének Különdíját is. A pincészet 2018-as Frisch Kadarka, 2018-as Premium Kadarka, valamint 2017-es Premium Kadarkája aranyéremben, még 2019-es Kadarkája ezüséremben részesült.

A rendezvény során a csúcsbizottság tagjai voltak Légli Ottó (Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke), a Borverseny elnöke, Frittmann János (Magyar Borakadémia alelnöke, Hegyközségek Nemzeti Tanácsának alelnöke), aki vállalta a Szakmai fővédnöki tisztet, s a Csúcsbizottság elnöki feladatait is, valamint Koch Csaba (Hajós-Bajai Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, Év Bortermelője 2019), és Kósa Gyula, a rendezvény ötletgazdája.

Címkék:
Borok, Gyümölcslevek rendelése